A halálsápadt Drakula kísérteties alakja, (vértől csöpögő, tűhegyes fogaival) a horror-irodalom jelképes figurája.

Akiről mintázták nem kevésbé vérszomjas alak, akire hazájában nemzeti hősként emlékeznek.

"Iszonyat és rettegés fogott el, amikor láttam, hogy a férfi lassan kimászik az ablakon, és arccal lefelé araszol le a kastély falán a félelmetes szakadék felé. Szétterült köpönyege mintha hatalmas szárny lett volna."

Jonathan Harker, az ifjú angol ügyvédbojtár pillantotta meg így a holdvilágnál nemes vendéglátóját egy vad, sziklás tájon, valahol az erdélyi Kárpátokban, a mai Románia területén.

Drakula gróf, (ez a sápadt, magas, mindig feketében járó alak), már előzőleg is meglehetősen különösen viselkedett.

Amikor az ősi családi kastély alatti 300 méteres szakadékból éjszaka farkasüvöltés hallatszott, a gróf szeme kigyúlt és felkiáltott: - Hallgassa csak, dalolnak az éjszaka gyermekei !

Amikor Harker elvágja magát borotválkozás közben, az idősebb férfi “szemében démoni őrület lángjával" a torka után kap, de amint megérinti a döbbent vendége nyakában láncon függő keresztet, visszahúzza a kezét.

Harker közvetlenül eme epizód előtt vette észre, hogy bár Drakula a szobában áll, nem látható a borotválkozó tükörben.

A grófhoz utaztában az utolsó állomáson a fiatal angolt körülvették a parasztok, “ördög", pokol" dörmögték, és sűrűn hányták magukra a keresztet. Egyszer csak bezárva találja magát a hatalmas romos várkastélyba, melynek magas fekete ablakain egyetlen fénysugár sem hatol keresztül, és a bástyák csorba oromzata baljós fekete fogsorként meredezik a holdsütötte égbolt háttere előtt". Vendéglátója, aki szemmel láthatóan egyedül lakja a komor erődítményt, csak éjszaka mutatkozik. A rémült Harker kétségek közt vergődik, mert nem tudja, látja-e még valaha szülőhazáját.

Amit tudunk róla és amit nem:

Ezt a nevet biztosan mindenki ismeri. Számos horrorfilm főszerepe volt az övé, s a vérszívás nagymestere az elmúlt évtizedek alatt olyan hírnévre tett szert, mellyel még ma is csak kevesen büszkélkedhetnek a sztárvilágban. Ráadásul, ebben a műfajban híresnek lenni nem is akármit jelent, már csak azért sem, mert sokan ma is úgy vélik, Drakula létezése csak legenda, pedig bizonyítékokat is találtak arra nézve, hogy élt egy ilyen személy Romániában.

Kételkedni szabad, emberek lévén nap, mint nap, számtalan kérdés kapcsán megtesszük, főként, ha nem akarjuk vagy nem hisszük el azt, amit mások állítanak, vagy mondanak. Tény és való viszont, hogy a kérdés, hogy létezett-e Drakula gróf, a vérszívó vámpír, talán mindennél jobban megosztja a horror világában jártas embereket, és az egyszerű földi halandókat. Te mit gondolsz erről? Hiszen ha te is szereted tövig rágni a körmödet a vámpíros filmek hátborzongató jelenetei alatt, akkor biztosan te is úgy véled, hogy igen, élt Drakula gróf valamikor és valahol Romániában. Viszont, ha véget ér a mozi s felpattansz a székből, vajon megkérdezed-e magadtól, vagy utána nézel-e annak, hogy mi is a helyzet ezzel a vámpírként emlegetett filmsztárral? Most megspórolhatod magadnak ezt a fáradságot, mert mi utánanéztük, mi az, ami tudni lehet, s mi az, ami nem tisztázott Drakulaval kapcsolatban. 

Az 1400-as évek elején Zsigmond, Magyarország akkori királya és a Német-Római Birodalom császára II. Vladot, egy akkoriban fejedelmi ranggal rendelkező személyét és annak birtokát a havasalföldi Vajdaság uralma alá vonta. II. Vladról azonban tudni kell, hogy oláh leszármazott volt, s az akkori népek szerint kegyetlen is, ezért az emberek gúnynéven csak Drakulnak, vagyis sárkánynak, ördögnek szólították, amikor a háta mögött róla sugdolóztak. Kegyetlenkedéseit mindenki ismerte, nála viszont kegyetlenebb már csak fia, III. Vlad volt, akit napjaink horrorfilmjeiben is emlegetnek, s akit a filmvásznon is viszontláthatsz. Ő volt ugyanis az, aki Drakula néven vonult be a horror történelmébe, de sokan csak „Karóbahúzó Vlad-ként” emlegetik még napjainkban is Romániában.

Ha viszont belegondolunk abba, hogy milyen korban is élt ez a Vlad nevű „úriember”, akkor akár azt is mondhatjuk, hogy ő csak azt tette, amit a többi uralkodói is, vagyis az erőszakot alkalmazta ahhoz, hogy céljait elérje, és azokat megvalósítsa. Célja volt például az, hogy az országban megszűntesse a lopást és tolvajlást, s tény és való, gyakran került komolyabb erőszakos összetűzésbe az ellene lázadókkal. A hadsereget gyakran használta a vele szembenálló erők leverésére, s ez jutott osztályrészül II. Mohamed szultánnak is, aki 1462-ben betört a Havasalföldre és szembe találta magát Drakulával. Persze, koránt sem volt szó vérszívásról, vagy hasonló vámpíros cselekedetről, megmozdulásról Vlad részéről, egyszerűen fegyverrel akart véget vetni a török előrenyomulásnak. Sőt, még a szultán ellen is merényletet tervezett, ami végül kudarcba fulladt, így kénytelen volt elmenekülni az országból és segítséget kérni Mátyás királytól. 

Mátyás azonban cselszövést gyanított a segítségkérés mögött, ezért Drakulát elfogatta, s Budavár börtönébe vetette, ahol 12 évig raboskodott a Havasalföld „vámpírja”. 1476-ban kiszabadult a fogságból, s akkor visszatért Erdélybe, hogy újra elfoglalja fejedelmi trónját, amit azonban nem sokáig élvezhetett, hiszen három hónap múlva alattvalói végeztek vele, lehet, hogy éppen akkor is valami „rosszban sántikált” az ördög fia. Hogy vámpír volt-e vagy sem, azt senki sem tudja. Annyi biztos csupán, hogy III. Vlad nem riadt vissza a kegyetlenkedéstől, s gyakran élt annak alkalmazásával. Persze ez nem jelenti azt, hogy vért kívánt, amikor lement a Nap, vagy hogy egyetlen harapással bárkit vámpírrá változtatott volna. Még ma sem tudjuk, hogy mennyi a valóságalapja ezeknek a történeteknek, s mennyi amit az emberek maguktól tettek hozzá ahhoz, amit Drakuláról hallottak.

Vámpírok ma is vannak:

Az irodalomban - és különösen a filmművészetben - nagy karriert futott be a vámpír. A hosszú életű és állattá is átváltozó ember legendája rengeteg szerző és művész fantáziáját mozgatta meg. Kérdés: van-e valós alapja a hiedelemnek?
Minden jel szerint igen. De nézzük előbb a régi eseményeket. Már évezredek óta mesélnek farkasemberről, vérszívó szellemről a legtöbb európai és ázsiai kultúrában. Nyilván nem ok nélkül. Az európai középkorban különösen sok ilyen történet kelt szájról szájra, a legfőbbet később írásban is megörökítették.
Szinte majdnem minden vámpírtörténetben ott lapul még két további, félelemkeltő legenda is: az egyik a kísértet, a másik a farkasember. És ha mindehhez hozzávesszük az elhagyatott helyet, a félelemkeltő éjszakát, a távoli hangot, és egyéb, kísérteties látványt - bizony, nem ítélhetjük el őseinket könnyelműn. (Feltehetően akkoriban mi magunk is ugyanígy viselkedtünk volna, számunkra is igaznak tűnt volna minden ilyen történet, akkor is, ha nincs rá kézzelfogható bizonyíték.)
De hagyjuk a régi korokat. A múlt században Itáliában, később Franciaországban, sőt Skócia egyes vidékein is gyakran láttak - vagy látni véltek - olyan embert, aki véres arccal, félelmetes, kiálló foggal bolyongott az éjszakában. Az ilyen kísértet úgy félt a fénytől, a tüztől, akár az ördög a tömjénfüsttől. És nagyon agresszíven viselkedett. (Németországban még századunk tízes éveiben is fezfelbukkant a "vámpír" a gyéren lakott hegyvidékeken.) Elragadta a pásztortól a juhot; ezért találtak gyakran átharapott torkú, véres állati maradványt azokon a tájakon.
Tehát legenda vagy nem legenda? Ha volt, miért nincs ma? Vagy csak nem tudunk róla? Az utóbbi évtizedek kutatásai néhány meglepő dologra derítettek fényt. Például arra, hogy...
'...ma is van vámpír!'
Csakhogy a mai vámpír nem más, mint elhagyott, beteg ember. A vámpír-létezés valós, de kóros állapota az ember nevű élőlénynek. Ugyan nagyon ritka betegség, és nem a lelket, a pszichét támadja meg, hanem a testet. Ami aztán súlyos lelki elváltozással jár együtt.
A tudomány nevet is adott a kórnak: porfiria. Többek között azzal a tünettel jár, hogy a beteg szeme nagyon érzékeny lesz a fényre, igyekszik is elkerülni, így nappal is csak elsötétített helyiségben szeret tartózkodni. A fizikai elváltozások leginkább az arcon észlelhetők: összehúzódik a bőr, különösen a szem körül. Ez valószínűsíti, hogy az arc így válik farkasfejhez hasonlóvá.
A porfiria - vagy ahogyan latinosan írják: porphyria - másik tünete, hogy elsorvad, felhúzódik az íny. Ezért látszik úgy, mintha a betegnek "farkasfoga" vagy "vámpírfoga" nőtt volna.
Ma már az is tudjuk, hogy a szem és a bőr egyaránt érzékeny a fényre, olyannyira, hogy akár el is színeződhet. Bizonyára ez ad magyarázatot a vámpírtörténetekből oly jól ismert rémisztő külsőre is. A mai kísérletek és vizsgálatok ugyan nem szólnak arról, hogy a vérszívás is tünet-e. Egyes szakértők szerint azonban még ebben is lehet valami: mivel számottevően csökken a szervezet vastartalma a betegség idején, logikusnak látszik, ha a beteg ösztönösen is idegen vérben véli megtalálni a szervezetéből hiányzó anyagokat.
Ám ez egyáltalán nincs bizonyítva! A tudomány mai állása szerint a kórt az okozza, hogy az emberi test (szerencsére igen ritkán, sok millió eset közül egyszer) túl sok porfirinnek nevezett kémiai anyagot termel.
Ez az első két vagy három nemzedék életében ugyan nem okoz gondot, de a baj genetikusan öröklődik, és végül valamelyik későbbi nemzedéknél válthatja ki az említett tüneteket.
A kór "mellékhatása" lehet még a hasi fájdalom és - itt kell figyelni! - az értelmi zavar is! Ami újabb magyarázat és adalék a "vámpír", vagyis a kórral megvert, szerencsétlen ember különös viselkedésére.
Ami azonban biztosan állítható: a vámpírharapás nem ragályos. A porfiria ugyanis nem fertőző betegség, tehát nemhogy érintéssel, de még vér útján sem terjedhet.

Oldal: Vámpírok, Drakula
Celebekről, Justin Bieberről!! - © 2008 - 2024 - chipsandropi.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat